Mire megy Anglia negyven évvel a vb-cím után?
_Angel_ 2006.06.10. 20:44
Csatárgondokkal küzdenek az angolok...
A sportág feltalálói válogatott szinten kevés maradandót tudtak alkotni, legnagyobb sikerük a hazai környezetben megnyert 1966-os világbajnokság.
A 2006-os világbajnokság tehát egyben a negyven éves évforduló is lesz az angolok számára, hiszen éppen négy évtizede emelhette fel Bobby Moore a világ legjobb válogatottjának járó trófeát. A szigetországiak sokak - de leginkább saját maguk szerint - az idei torna egyik esélyesei, jóllehet, csatárposzton bizony nehéz lesz kiválasztania a jó megoldást Sven-Göran Eriksson szövetségi kapitánynak. Az Owen-Rooney csatárkettős kétségtelenül a világ egyik legveszélyesebb duója lenne, csakhogy sem Owen, sem Rooney nem teljesen egészséges. Illetve előbbi már az, ám kérdés, mennyire sikerül majd formába lendülnie a nyitányra a Newcastle United támadójának. Rooney esete is ismert a nagyközönség előtt, a Manchester United ifjú csillaga Ricardo Carvalho belemenése nyomán vált harcképtelenné, kérdés, mekkora csodára lesznek képesek a brit orvosok.
A selejtezőket meglehetősen jól kezdte az angol válogatott, hiszen az Ausztria elleni, idegenbeli döntetlent követően zsinórban hat mérkőzését megnyerte Eriksson csapata, míg Észak-Írország ellen el nem véreztek Beckhamék. Majd egy barátságos mérkőzésen 4-1-re kikaptak Dániától - ekkor sokan már vészharangot kongattak -, ám az osztrákok és a lengyelek ellen aratott siker azt jelentette, hogy az angol válogatott csoportelsőként jutott ki a németországi világbajnokságra.
Az angol válogatott idáig tizenegy alkalommal szerepelt világbajnokságon, első alkalommal csupán 1950-ben Brazíliában. Akkor a nyitó mérkőzésen legyőzték Chile legjobbjait, ám később kikaptak az amerikaiktól és a spanyoloktól is, így búcsúzni kényszerültek. A 1966-os diadalt leszámítva - mely többek között Geoff Hurst mesterhármasáról is emlékezetes lehet - a legjobb helyezésük egy elődöntős pozíció volt, ezt 1990-ben Nyugat-Németország ellen érték el, és büntetőkkel bár, de alulmaradtak. A legutóbbi, 2002- es tornán a negyeddöntőben parancsolt megálljt Brazília válogatottja a Michael Owen révén a vezetést is megszerző angoloknak.
A világbajnokság után egyébként a híres botrány miatt - egy álsejknek megígért mindent, még David Beckhamet is az Aston Villa csapatába, melynek edzője lett volna - Eriksson mindenképpen távozik a kispadról, helyét pedig az idén a Middlesbrough csapatával UEFA Kupa fináléba jutó Steve McClaren veszi át.
|