Simogató fűszálak között, mint egykor régen, fekszünk egymás mellett, csendben és ébren, szorosan összebújva, két testben, egy lélek, hallom szívünk örök ritmusát, pihenünk tétlen.
Hallom a csendet, édes dallamot zenél, lágy zöngéivel, rabul ejti a reményt, kedvesen símogat, lassan csábít feléd, halk sóhajokkal, az érzelmekről beszél.
Lezárt szemhéjad mögött, pillantásod, minden rezdülése megtöri a valóságot, szilánkokból formálódó furcsa világok, kavargó porszemek, hihető látomások.
|