A Holdistennő hava E hónap a Holdistennő hónapja. Juno a család és a törvényesített szerelem védelmező istene, aki a szerelmes asszonyokat ezen az éjszakán bájjal, szépséggel, termékenységgel és egészséggel ajándékozza meg, akik ezáltal könnyedén az ujjaik köré csavarhatják kedvesüket. A mendemondák szerint ugyanis ezen az éjszakán a szerelmesek szíve egymásra talál.

A téli napfordulót követően a Nap Szent Iván éjelén éri el pályája csúcsát, ekkor emelkedik a legmagasabbra, hogy utána újra hanyatlani kezdjen, egészen a téli napfordulóig.

A különböző népek és kultúrák mindig is nagy jelentőséget tulajdonítottak az év leghosszabb és legrövidebb napjának. A sötétséggel állandó harcban lévő ember megpróbálta "segíteni" a Napot, hogy az minél tovább beragyogja a Földet, ezért a nyár közepén tüzeket gyújtott. E hagyomány egészen a kereszténység elterjedéséig maradt meg, a tűz és a Nap ünnepeként. A fény és a meleg magát az életet jelentette az embereknek: az aratni való gabonát, a friss gyümölcsöket, a zöld réteket és ragyogó nappalokat, az egészséget, a meleget, a családot és a biztonságot. Valószínűleg a Nap az emberek életében betöltött szerepe miatt alakultak ki a különféle ünnepi tradíciók, mint a tűzgyújtás, jóslás, különféle mágikus szertartások és játékok.

Úgy tartják, Szent Iván éjjelét megelőző nap virágzik a páfrány, amelynek virága csak nagyon rövid ideig él. (Könnyen lehet, hogy páfrány virágán valójában a spóráit értik - a Szerk.) Aki mégis tanúja lehet e kis virág életének, az megérti a növények és az állatok nyelvét, és megleli a föld alatt rejtőző kincseket. Azt mondják, a régi időkben a boszorkányok a páfrány virágának köszönhették a varázstudásukat, s általuk voltak képesek láthatatlanná válni. Halandó ember azonban képtelen volt megszerezni e virágot, mert a növény a virágzást megelőző pillanatban varázsport hintett szét maga körül, amely álomba ringatta a szerencsés megtalálót.

Szintén a különleges éjszakát megelőző napon zöldellő faágakat tettek az ajtókra, ablalkokra (de még a tyúkólakra is), hogy elűzzék a boszorkányokat és megelőzzék a rontást.

Úgy tartották, hogy az ezen az éjszakán meztelenül szakajtott gyógynövények különleges gyógyító hatással rendelkeznek.

Kedvelt tradíció volt, hogy a falu hajadonjai körbetáncolták a meggyújtott farakást, majd amikor az utolsó szikra is kialudt, a kenderföldre mentek, és mindannyian leheveredtek, majd ruhájukat leporolva felálltak. A hiedelmek szerint amelyikük után a letiport kender felállt, az a következő évben férjet talál magának.

A tűzgyújtás talán az összes hagyomány közül a legelterjedtebb. Eszerint a tűzrakást háromszor kellett átugrania mindenkinek, aki azt akarta, hogy Szent János illetve Szent Iván segítsége által a Szentháromságnál kegyelmet nyerjen. A tűzbe dobált almának és más gyümölcsöknek szintén gyógyító erőt tulajdonítottak. A tűz egyfajta védő-erőt is jelentett az emberek számára, akik az ünnepek végén a ház falára akasztották a tűz körbetáncolása alkalmával viselt koszorút, hogy az megvédje őket a későbbi tűzkároktól, természeti csapásoktól és a gonosztól.